2010. június 21., hétfő

Lesz még kánikula és hideg uborkaleves!


Nem is baj, hogy megcsúsztam kissé ezzel a recepttel, mivel nem tudtátok, miért is ízlett ez annyira, mitől ment a délutáni munka, mint a karikacsapás? A kis fehérbortól, amit belecsempésztünk, attól! Nem volt vészes mennyiség, de nehogy a főnökség megtudja, utólag szóljon az igaz és való recept:

Mennyiségek hozzávetőlegesek:

2 nagy doboz sima joghurt egy pelenkában, vagy konyharuhában min. 4 órát lecsöpögtetve, ennek hiányában fele-fele arányan kb tejföllel összekeverve
1 nagy uborka hámozva, lereszelve
1 ek extra szűz olívaolaj
2 gerezd fokhagyma lereszelve
1 csomag aprított kapor
1/2 l tej
3 ek fehérbor
citromlé
só, bors
a tetejére tetszés szerint aprított dió

Elkészítés:

1. A lecsöpögtetett joghurtba keverjük a fokhagymát, a kinyomkodott reszelt uborkát, fehérbort, kaprot, citromlét, sót, borsot, tejet, egyszóval minden hozzávalót, majd min 1 órára behűtjük, az ízek akkor jönnek ki iazán egyben.
2. 1 óra után minden hozzávalóból utólag kiigazítjuk az ízeket, ha kell.
3. Tálaláskor mehet rá dió a'la Krisztián, meg még plussz kapor.

Jó étvágyat!

2010. június 17., csütörtök

Nem háziasszony cukkinifőzelék

A cukkinifőzelék hatalmas viharokat kavart házunk táján. Ez egy régi, jól bevált receptem, ami valóban egy régi, már elavultnak mondható szakácskönyvemből ered, de mi szerettük nagyon az ízét, főleg a zsályát, ami az egyik nagy kedvencem. Aztánjött István, aki gyakran kap frászt kezébe nyomott receptek olvasásakor, ez most sem volt másként. Micsoda???? 15 percig főzni egy cukkinit, amikor az 2 perces étel????????? Normálisak ezek???????? Ilyenkor szokott nekifogni a a saját feje után átvariálni a dolgokat és mondja, hogy
ezért utálja a szakácskönyveket, mert ilyen baromságokat etetnek a háziasszonyokkal (velem pl), mert az otthoni kosztban minden elmegy. Ugyanígy kiakadt a pirospaprikától, hogy miért kell minden magyarnak pirospaprikát rakni az ételbe "csak hogy színe legyen", amikor a cukkini akkor jó, ha roppanós, azt a saját íze miatt esszük, nem a fűszerekért. Nem tudtam ellentmondani neki, valóban, mi úgyis szerettük, de az ő verziója nyilvánvalóan jobb lett.
Szóval nagyvonalakban a cukkinifőzelékünk titka:
1. Megmosunk és felkockázunk annyi cukkinit, amennyiből a főzeléket szeretnénk, a végeit kidobjuk, azok keserűek lehetnek. NEM KELL HÁMOZNI! Próbáljunk kicsi, kemény cukkiniket választani, ez a zöldség nem a minél nagyobb, annál jobb fajtába tartozik.
2. Forró serpenyőben egy kis olívaolajon adagonként pirítsuk meg a cukkinikockákat, ha már szép aranybarnák, ki is lehet venni. Tegyük félre őket.
3. Csináljuk meg a főzelék mártását: főzzünk fel kb 0,5 l (1 kg cukkinihez) zöldséglét (kockából is lehet jobb híján) egy kis tejjel, tegyünk bele reszelt fokhagymát, sót, borsot, aprított zsályalevelet, egy csipet is pirospaprikát lehet. Ezt sűrítsük be étkezési keményítővel, jól forraljuk ki, majd öntsünk hozzá még egy kis tejszínt is, kb 1-2 dl-t. Ha evvel is felforraltuk, jöhet bele a cukkini, összekeverjük és már esszük is. Vegák falafellel, húsimádók oldalassal például.

2010. június 14., hétfő

Banános csokis fordított torta

Kissé bealudt a blog a nyári hőségben, de gondolom úgysem tortasütős kedvetekben voltatok ti sem. Na de majd most! Úgyis zsúr dömping van (nálunk), a mi környékünkön minden anyuka-apuka a szeptember-októberi esős időt választotta az utódnemzésre legalkalmasabb időpontnak, de hátha ez globális trend.


A torta rém egyszerű és nagyon finom. Egy kb 20 cm-es serpenyő lenne az ideális a sütésére, mert a gázon kezdjük a tetejét csinálni, majd az egész bemegy a sütőbe.

Kell hozzá:
A tetejére máznak:
100g barna cukor
4 érett banán karikázva
pár csepp citromlé

A torta tésztája:
210 g liszt
1 t.k. sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk só
1 tk őrölt fahéj
150g porcukor
30g olvasztott vaj
1 nagy tojás
1 tojás fehérje
250g (kb 2 banán) pürésíve
120g tejföl
1/2 tk vanílikivonat (por)
80g étcsoki chip vagy étcsoki aprítva

1. A tetejéhez a serpenyőben olvasszuk meg a barna cukrot egy kis vízzel alacsony hőfokon, majd ültessük bele a banánkarikákat egy sorban majd locsoljuk meg citromléval.
2. Sütőt izzítsuk be 180 fokra.
3. Nagy edényben keverjük össze a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót, fahéjat, majd utána keverjük bele a porcukrot is.
4. Kisebb edényben összekevrjük a tojásokat, tojásfehérjét, vajat, banánpürét, tejfölt, vanílikaivonatot.
5. A száraz összetevőkbe belekeverjük a folyékonyakat, de ne keverjük túlzottan sokáig, csak épphogy. Óvatosan hozzákeverjük a csokidarabokat is.
6. A masszát rásimítjuk a banánokra, spatulával elsimítjuk a tetejét.
7. Kb 40 percig sütjük, amikor a közepe épphogy jó, ha megnyomkodjuk.
8. Kihülés után kiborítjuk és szeleteljük.

Isteni vaníliafagyival, vagy akár tejszínnel is.


2010. június 1., kedd

A 3+ féle gyömbéres marha

Gabi lebetegedett, hogy legyen elfoglaltsága, az ő kérését teljesítem először a gyömbéres marha ügyében. Úgyis az időjárás is a fűszeres marháknak kedvez. Nekünk a héten ez annyiféle lett, ahányszor készítettük, az anyunak - mert ez az ő speciaitása - valahogy ez egyenletesebben sikerül. Mondjuk mi hárman csináltuk, először anyu, aztán én, aztán István és én ugyan anyu utasításai alapján próbáltam eljárni, de pl. más szójaszószt használtam, az anyu István előző napi pácját folytatta, István meg mindig a maga feje után megy, szóval ez egy multikulti egyveleg lett. Kíváncsi vagyok, ti mit hoztok ki belőle, Gabi már felvetette, hogy a szezámmag jót tenne neki.

Megadom az alaphangot:
- 50 dkg hátszín
- 1 e.k száraz fehér bor (az anyu az első nap következetesen vörösborral csinálta, ebből is látszik, hogy szabad a préda)
- fél k.k só
- 2 e.k szója
- 1 e.k cukor
- 4 e.k olívaolaj
- 1 kisebb gyömbér hámozva, vékonyan csíkozva
- 2 egész póréhagyma karikázva a zöldjével együtt
- 3 gerezd fokhagyma
- fél k.k kukoricaliszt vagy keményítő (na, mi ezt komplett elhagytuk mindannyian most)
- 3 e.k zöldséglé
- mi tettünk bele most Worcester szószt is
- frissen őrölt bors
- szezámolaj a végén

Folyamat:
1. A húst a rostokra merőlegesen vékony csíkokra vágjuk.
2. Elkészítjük a pácot a borból, só, borsból, szójából, cukorból és fél e.k olajból. Ebbe keverjük a húst és egy éjszekára a hűtőbe tesszük.
3. Másnap wokban lehetőleg felhevítünk 2,5 e.k olajat és a póréhagymát a gyömbércsíkokkal kevergetve 2 percig pirítjuk, majd kivesszük.
4. A maradék olajat is felhevítjük, majd hozzáadjuk a húst és a fokhagymát. Így pirítjuk néhány percig.
5. Hozzáadjuk a hagymás gyömbért, ekkor jöhet bele még Worcester is és tovább sütjük még 2 percig.
6. Ha sok a szósz, akkor lehet a zöldséglében elkvert liszttel vagy keményítővel sűríteni, de ezt mi kihagytuk, mert:
7. Ha nem lenne elég puha a hús (mert véletlenül nem hátszínt adtak pl.) ez az egész massza mehet lefedve a 180 fokos sütőbe kb 1-1,5 órára, ha puha, akkor elfőzhetünk a szaftjából fedő nélkül.
8. A végén, ha kész egy kis szezámolajat keverünk bele, és bátran utóízesítjük, ahogy tetszik nekünk.

Várom a beszámolókat!