2010. február 17., szerda

Micheline néni gyümölcstortája - Andrea receptje

Andreától érkezett receptversenyünkre (melyet önhatalmúlag meghosszabítottunk) a következő pályázati anyag:

"Kedves Marsbéliek!
Kéréseteknek nem tudtam ellenállni, úgyhogy küldök nektek két repülő csészealjat.
Franciaországban tanultam ezt a tortát a nagynénémtől, akkor frissen szedett cseresznyét tettünk bele. Most körtés és málnás készült.


Micheline néni gyümölcstortája






Az alapja egy kissé édes omlós tészta, én így csinálom:


20 dkg liszthez adok 6 dkg hideg vajat, 1 tojássárgáját, 1 mokkáskanál sót, 1 evőkanál porcukrot, és annyi hideg vizet vagy tejet, hogy éppen össze tudjam gyúrni. Kicsit pihentetem a hűtőben, majd nyújtom és kivajazott, lisztezett pitetálba vagy kicsi tortaformákba teszem, elősütöm.


Míg sül, megmosom/magozom/feldarabolom/kiveszem a mélyhűtőből a gyümölcsöket, attól függ, mi kerül bele, és összekeverek egy pohár tejfölt kb. 1 dl tejszínnel (kár crème fraîche-t hajkurászni), 2-3 evőkanál cukorral és 2 tojássárgájával. A félig megsült tésztára szórom a gyümölcsöt, ráöntöm a szószt, visszateszem a sütőbe, és készre sütöm. Langyosan már majdnem ehető, hűtőig nem jut el, de nem is tenne jót neki."


Mi kipróbáltuk, tényleg nem jut el a hűtőig!

Nincsenek megjegyzések: