2010. március 28., vasárnap

"Azt szeretném, hogy a feleségem minden nap ilyet főzzön nekem!"

Itt, a Marsbéli konyhán is minden héten vannak nyertesek és vesztesek. Ennek a hétnek az egyértelmű befutója a vöröslencse leves volt, ami egyébként szintén Andi receptje, de a csokis marhájával szemben ezt mindenki imádta, köztetek én is, sőt a gyerekek is megették. A receptet Andi küldte nekem pár hete, hogy ezt csinálta otthon és isteni lett, én hittem neki, így egyértelműen bekerült a menübe, de én először ipari méretekben főztem, úgyhogy a legjobb az lesz, ha leírom az ő családi receptjét, majd hozzáteszem a magam dolgait, és abból majd kijön valami. Szóval az email imigyen szólt:

Hozzávalók:
2 hagyma nagyjából felkockázva - én alapból mindig több hagymát használok, arányaiban szerintem most is többet raktam
1 sárgarépa kockázva-karikázva, ebből mindketten kb 3x ennyit raktunk
1 ek vaj
3-4 gerezd fokhagyma sóval összetörve - a sóval törést én kihagytam
225 gr bárány/marhahús apróra vágva - ezt Andi véletlenül, én direkt kompletten kifelejtettük
1 tk köménymag+1 tk koriandermag+1 ek fenugreek porrá törve - én az első adagban őrölt sima köményt, őrölt koriandert és az ismeretek hiányában édesköménymagot mozsárben törve használtam, a továbbiakban sima köményt és római köményt is tettem bele a többiekkel együtt nem sajnálva a löttyintést
2 tk paradicsompüré - én 1 kg vöröslencséhez 1 kis aranyfácánt tettem
1 tk cukor - szerintem az én adagom nagyobb lehetett
90 g vöröslencse megmosva - na ebből én rögtön az első adagba 1 kg-t raktam, ezt nagyon keveselltem
1,2 l bárány/marha alaplé (1 kocka) kb 1,5 l víyűzhez - én is a sokkal nagyobb adaghoz kb 7 l egyet raktam
2 szárított chili, amit Andi kölkök miatt kihagyott, az én őrlőm meg alig működik, úgyhogy a miénkben is alig volt
só, bors

tálaláshoz
petrezselyem, menta apróra vágva
joghurt

1. Barnítsd meg a hagzűymát és a répát a vajon.
2. Add hozzá a fűszereket (és a húst), pirítsd 1-2 percig.
3. Add hozzá a paradicsompürét, cukrot, a lencsét és az alaplevet, keverd meg alaposan és forrald fel.
4. Mehet bele a chili, kis lángon főzni 30-40 percig, időnként megkeverve, amíg a lencse szét nem fő és besűríti a levest.
5. Chilit kivenni, ha valaki használt, és utóízesíteni, ha kell. Nekem mindig kellett, főleg só hiányzott belőle, de állítottam ízeket a végén.
6. Tálalás joghurttal, zöldfűszerekkel.

Másnapra nagyon besűrűsödik, akkor egy kis vízzel higítsuk.

Hát ennyi, várom a beszámolókat az otthoni sikerekről!

Nincsenek megjegyzések: