2010. március 4., csütörtök

Coming Out - avagy a gasztromán marslakó tejmentes élete

Hinnétek, hogy megrögzött gasztromán marslakó létemre, hónapok óta nincs a hűtőnkben jóféle vaj, házi tej, zsíros tejszín, parmezán, az egyéb fincsi sajtokról már nem is beszélve. Sőt, nem készítek olyan ételt, amibe a felsoroltak bármelyikét kell felhasználni. Otthon csakis növényi tejjel, tejszínnel főzök, és bizony nem a gasztronómiai élmény miatt, sem pedig hitvallásból.

Néhány hónapja kezdődött, hogy a nagyobbik fiam köhögni kezdett. Egyre csúnyábban, egyre többet. Rengeteg gyógyszert kapott, de a kórság nem múlt, csak rosszabb lett. Már ott tartottunk, hogy naponta több kruppos rohama volt, fulladt, nem kapott levegőt, mi pedig orvosról orvosra cipeltük szegénykét, akik újabb és újabb gyógyszereket írtak fel, amik persze, nem használtak. Ha erre az időszakra gondolok, még most is összeszorul a gyomrom. De végül eljutottunk a megoldásig: egy vérvizsgálat alapján kiderült, hogy a fiamnak súlyos tejallergiája van.

Hirtelen fenekestül fordult fel a konyhám, száműztem mindent, amiben tej van. A fiam végre jól van, én pedig szolidaritásból lemondtam a reggeli kakaómról, a kedvenc sajtjaimról, a francia sós vajról. Egy kisfiúnak ezek nem nagy lemondások, neki sokkal fájóbb pont a péksütemény és a csoki megvonás. És így, persze hogy kompenzálok.

Otthon gyártom a tejmentes kalácsokat, sütiket, nasikat, amiket az óvodában ehet vajaskenyér helyett. Mivel azonban a margarin és az egyéb tej-vaj helyettesítők ízét utálom, mindig próbálkozom különleges, elfogadható kompozíciókkal, ami feledteti a hiányt. Sós sütiknél, kifliknél jöhet a libazsír, krémleveseknél, raguknál a kókusztej, és most sütibe próbálkoztam valami mással az utált margarin helyett.

Ezért, az egyik nagybevásárlás alkalmával vettem egy üveg mogyoróvajat. Végülis, ez is növényi vaj, vagy nem? Aztán kutyultam mindenfélét, és ez lett belőle:


Csokis-mogyoróvajas uzsisüti:

Hozzávalók:

150 gramm mogyoróvaj

1,5 tábla Boci étcsoki (az egyetlen csoki, amiben tényleg nincs tejpor, vagy tejszín)

4 tojás

140 gramm cukor

160 gramm liszt

1 kávéskanál sütőpor

3 ek holland kakaópor

1 ek vanília paszta

A tojásokat a cukorral habosra verem, majd hozzáadom a mogyoróvajat és az időközben vízgőz felett felolvasztott csokit. Alaposan összedolgozom, majd hozzáöntöm a kakaóporos, sütőporos lisztet, végül a vaníliapasztát is. Az így kapott tésztát sütőpapírral bélelt őzgerinc formába teszem és előmelegített sütőbe tolom. 180 fokon sütöm kb egy órán át, de fél óra után letakarom a sütit, hogy a teteje ne égjen meg.

Ha legközelebb sütöm, és több csoki lesz itthon, akkor teszek majd bele csokidarabokat is, hogy még kívánatosabb legyen az én 3 és fél évesemnek.



Ha te is tejallergiában szenvedsz és tőlünk szeretnél rendelni, nyugodtan megteheted: kérésre elkészítjük az ételeink tejmentes változatát is!

Nincsenek megjegyzések: