2010. szeptember 11., szombat

Petra narancsos csirkés rukkolás salátája

Petránál voltunk nyárbúcsúztató bulin már takarókba burkolózva, pedig még elvileg augusztus volt. Mindig ámulok és csodálom, amilyen lazán ő ezt előadja, a két full tele asztal minimum 10 féle finomságát állítólag aznap délután dobta össze miközben - gondolom - még moziba is elszaladt a gyerekekkel. Én leragadtam az első asztalnál, amin csak saláták voltak, mind más és mind észvesztően jó. Mivel ez pont a nyitás előtti héten volt, kaptam az alkalmon és lenyúltam kettő receptjét, ebből volt szerencsétek az egyikhez:


Mi kell hozzá
ropogós zöldsaláták vegyesen ízles szerint (jégsalta, római, lollo rosso, rukkola..)
csirke/pulykemell csíkok sóval, borssal, vagy bármi fűszerrel serpenyőben megsütve
3-4 db narancs hártyázva, cikkekre vágva - ez a dolog legmunkaigényesebb része
lehet rá bármilyen csírát is szórni, aki szereti

Öntet
lájtos majonéz vízzel és a narancsok levével higítva, amit mi így csináltunk:
1 tojás sárgája
pici porcukor
1 kk mustár
só/bors
citromlé ízles szerint (kevesebb, mint egy fél citromé)
napraforgóolaj kb 1-2 dl

Elkészítés:
1. A tojássárgáját kikeverjük kis habverővel a porcukorral, mustárral, sóval/borssal és a citromléval, amíg fel nem olvadnak a fűszerek.
2. Ehhez APRÁNKÉNT elkezdjük folyamatos keverés mellett hozzáadni a napraforgóolajat addig, amíg a majonéz nagyon könnyű, krémes, fehéres-sárgás színű lesz. Egy tojás sárgája kb 1 dl olajat vesz fel, de ez függ a méretétől, meg a csillagok állásától, úgyhogy csak ügyesen.
3. Ezt egy kis vízzel higítjuk, beállítjuk az ízeket a végén, bármiből lehet még hozzáadni, ha kell.
4. Egy tálban összekeverjük a salátaféléket és a tál fölött kicikkelyezzük a narancsot, így belefolyik a leve a tálba és nem vész kárba.
5. A narancsléból az öntetbe is keverhetünk egy keveset. A salátára ráöntjük az öntetet, mehet rá a csirke és már ájulnak is a vendégek.

Nincsenek megjegyzések: